2013. július 6., szombat

XXI.fejezet

A baj nem jár egyedül
Az élet olyan, hogy a baj mindig csőstül jön. De az embernek nem szabad feladnia a harcot. (...) Nagy bajban nagyon nehéz erősnek maradni.” Vlagyiszlav Tyitov


  • Nálatok mindig ilyen siralmasan és elkeserítően haladnak a dolgok? – érdeklődte Klaus gúnyosan Lance-hez és Lióhoz intézve a szavakat. Előbbit persze azért próbálta figyelmen kívül hagyni. Elvégre nem fog meghatódni attól, hogy a szőke hajú férfi kiállt az igazság mellett és ennek köszönhetően majdnem vérfarkassá változott.
  • Nos, a mostani helyzet valóban példaértékű és remélem, hogy többet nem is fog elfordulni – válaszolta Lio és gondterhelten összeráncolta a homlokát. Úgy látszik mostanában egyik baj, követi a másik. Méghozzá rohamtempóban és teljesen megállíthatatlanul. Ez igazán nagy pech, gondolta a fekete hajú férfi lehangoltan.
  • Damon! – hajolt aggódva szerelme fölé Elena. Azonban a vámpír meg sem rezdült, hanem továbbra is aludt. Ahogy Stefan is. Bár mindkét alvón észre lehetett venni a fájdalmas fintort. Ugyanis Merlin a varázslattal átszakította az emlékeiket és azok a felszínre törtek. Teljes öntudatlanságba kergetve Damont és Stefant.
  • Pontosan mi történt velük? – kérdezte Elijah egy mély sóhaj kíséretében.
  • Visszakapják az emlékeiket – állapította meg Lexi és egész testtartása elárulta, hogy mennyire aggódik legjobb barátjáért, és persze Damonért is.
  • Éleslátásod, mint mindig most is igazán lenyűgöz Alexia. Megörvendeztethetnél azzal, hogy követhetnéd mestered egyetlen jó példáját a mai napon és felszívódhatnál – jegyezte meg Lance elfintorodva. Mivel már teljesen jól érezte magát. Rose, Sarah és a többiek jelenléte nem is zavarta egyáltalán. Különösen Klausé nem, akivel kapcsolatban azért örült volna, ha fia ad neki egy esélyt, amire ő hajlandó volt várni. Viszont Lexi jelenléte mélységesen bosszantotta. Főleg Merlin mai cselekedetei után, amikről, bár a szőke hajú vámpírnő nem tudott, mégis legalább figyelmeztethette volna őket arra, hogy mestere milyen ostoba büntetésen is töri a fejét.
  • Maradok – közölte Lexi dacosan.
  • Minek? Véleményem szerint így is több bajt okoztál, mint, ami még elviselhető. Hasznod nincs a továbbiakban, mivel Caroline ugyan úgy tud őrködni a teljesen kiütött Stefan mellett, mint te. Lásd be, minden a távozásod mellet érvel – tárta szét a karjait a szőke hajú férfi negédesen.
  • Stefan mellett maradok, ha tetszik neked, ha nem – csattant fel Lexi.
  • Abból mindig csak baj sült ki, jó soha… - mondta Lance szurkálódóan, bár teljesen őszintén.
  • Nem szeretnék beleszólni a… beszélgetésetekbe, de szerintem most nem igazán alkalmas pillanat arra, hogy… duzzogjatok – motyogta Jeremy bizonytalanul.
  • Jeremy-nek igaza van – helyeselt Ric. Igazán kényelmetlenül érezte magát Lance és Lexi mellett, de beleszólni meg nem akart a vitájukba, mert bizonyos szinten mindkét félnek igaza volt.
  • Elena, Caroline, vigyétek fel Damont és Stefant. Egy olyan szobába helyezzétek el őket, ahol két ágy van, ha nincs ilyen, akkor oldjátok meg. Jobb lesz, ha egymás mellett maradnak. Sarah, te, menj a konyhába és készíts pár fájdalomcsillapító főzetett a fiúknak. Meg tegyél oda teát, valamint kávét is. Biztos vagyok benne, hogy mindenkire rá fog férni – jelentette ki Rose, aki gyakorlatisan kézbe vette a dolgok irányítását. A hasonmás és barátnője már mentek is felfelé karjukban az alvókkal. Őket követte Lexi, aki Lance minden piszkálódása ellenére nem szándékozott távozni.
  • Valami erősebbet is adhattok, ha akad – szúrt közbe Klaus.
  • Éppenséggel akad – mormolta Sarah egy bizonytalan pillantás után, amit Rose-ra vetett. De a vámpírnő határozottan rábólintott. A vörös hajú lány, pedig ment, hogy ellássa a rá bízott feladatokat.


  • Fel tudod támasztani őket? – mormolta Rebekeah reménykedően Lio felé fordulva. A kérdés egyértelműen Damonre és Stefanra utalt. Egyébként a kerek asztal Prue és Kol tartózkodási helyének ismerete után már nem igazán volt hívogató hatású. Így aztán a nappaliban foglaltak helyet.
  • Nem haltak meg… csak… alszanak. Visszakapják az emlékeiket… - mondta a fekete hajú férfi vonakodva.
  • Ami bizonyos szinten előnyös lesz – mutatott rá a saját egyéni véleményére Klaus.
  • Kol helyzete nem lesz fényesebb – jegyezte meg Elijah tárgyilagosan. Mivel sejtette, hogy valamilyen módon mélyen gyökerező ellenszenv van Damonben, ami az emlékek miatt valószínűleg még jobban fog erősödni.
  • Ezt valahogy sejtettem – dünnyögte bátyja morcosan. Most igazán nem ért rá arra, hogy Damon és Kol lelki békéjével foglalkozzon, mert az épségben maradásuk e pillanatban sokkal jobban érdekelte.
  • Ha már itt tartunk… - szólalt meg Lio kisvártatva.
  • Utálom, amikor ezt mondod – szúrta közbe Lance.
  • az emlékeikkel kapcsolatban úgy vélem, hogy cseppet sem lesz kellemes folyamat – folytatta a fekete hajú férfi teljesen figyelmen kívül hagyva legjobb barátja mondandóját.
  • Ezért kell a fájdalomcsillapító – mondta Rose, aki Sarah-val már fel is küldette azt. Elena és Lexi pedig már be is adták Damonnek és Stefannak, akiknek kisimultak a fájdalomtól eltorzult vonásaik, viszont az emlékeik továbbra is fogva tartották őket. Teljesen elmerültek a múlt képeiben, amik mindig is ott voltak bennük, mélyen, legbelül, de Meredith közbeavatkozásának hála csaknem teljesen elvesztek és Merlin varázslata útján a felszínre törtek.
  • Igen – bólogatta Lio szórakozottan. Igazán örült neki, hogy a vámpírnő szavak nélkül ilyen jól átlátta a helyzetet és nem neki kell gondoskodni mindenről. Prue jelenléte nélkül ugyanis ez a nehéz döntés általában mindig rá hárult. Ami nem volt egy könnyű feladat. Néha nem is igazán értette, hogy legjobb barátnője hogyan tud vele megbirkózni. Főleg a döntéssekkel járó teherrel, ami bármikor visszafelé sülhetett el és maga alá temethet bárkit. Viszont Prue látszólag játszi könnyedséggel vette ezeket az akadályokat. Lio persze tisztában volt azzal, hogy legjobb barátnőjének sem olyan egyszerű ez az egész. Mégis ő sokkal jobban vette ezeket a dolgokat. Hozzáedződött. A fekete hajú férfi azonban hasonló élettapasztalata ellenére nem tudta megszokni és nem is igazán akarta. Ő katona volt, harcos és nem vezető.
  • És használni fog? – kérdezte Rebekah halkan és lehetet látni rajta, hogy ez az egész helyzet teljesen elkeseríti őt. Jeremy, aki valahogy a szőke hajú ős mellé keveredett támogatóan megveregette annak vállát. Látta, hogy Rebekah milyen rossz állapotban van a nemrég kiderült dolgok miatt és mennyire emészteni magát azért, amit tett. A Gilbert fiú, pedig úgy vélte, hogy senki nem érdemel ilyesmit, főleg, mert lehet látni rajta, hogy őszintén megbánta azt, amit tett és egyébként sem volt tudomása arról, miszerint amit tesz az helytelen. Egyszerűen csak magányos volt és Jeremy saját tapasztalatból tudta azt, hogy olyankor jó, ha van valaki az ember - itt személy szerint ősi vámpír - mellet. Rebekah hálásan fogadta Jeremy támogató és barátságos vállveregetését. Mostanában nagyon pocsékul érezte magát és már nem tudott bízni abban, hogy a dolgok jobbra fordulnak. Viszont a Gilbert fiú támogatása bizalommal töltötte el és tétován megfogta az egyik kezét. Jeremy nem húzódott el az érintéstől, hanem kedvesen, támogatóan megszorította a szőke hajú ős kezét. Bonnie valahogy teljesen kiment a fejéből.
  • Valamennyit nyilván, de a szív, a lélek fájdalmára nem elég holmi kotyvalék – jegyezte meg Ric nyugtalanul.
  • Attól tartok, hogy Ric-nek teljesen igaza van – helyeselt Lio, aki ettől a ténytől a többiekkel egyetemben nem igazán volt boldog.


  • A kereső varázslattal mi lesz? – tudakolta Klaus meglehetősen bosszankodva célozva arra, hogy az ő ötleteit egyáltalán nem alkalmazzák.
  • Most már teljesen hasztalan. Elvégre pontosan tudjuk, hogy hol vannak – tárta szét a karjait Lance.
  • Akkor talán odamehetnénk – vette fel az ős.
  • Hidd el, hogy nem sikerülne – ingatta a fejét Lio bölcselkedve.
  • Valamit megoldás csak van! – tört ki Rebekah-ból. – Te boszorkánymester vagy csak tudsz tenni valamit – nyögte szinte könyörgően pillantva a fekete hajú férfira.
  • Az én erőm ide kevés… - válaszolta Lio fásultan. Mivel attól hogy az ő ereje sem volt éppen kevésnek mondható, ez még nem jelentette azt, hogy fel tudja venni a versenyt Merlinnel. Még Quetiyah sírkövével kiegészítve sem lett volna rá képes. Valamint sejtette, hogy a férfi a szokásosnál is erősebb varázslatokat használt, hogy az illetékteleneket kívül, az illetékeseket, pedig bent tartsa. Prue tombolni fog, gondolta a fekte hajú férfi. Már persze, ha képes lesz magához térni a sokkból és a letargiából, amit Camelot közvetlen közelsége fog okozni, vagy már okoz is. Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem érzem őt. Az elmúlt több mint ezerötszáz évben mindig tudtam, hogy hol van és egyfajta megnyugtató őrzőként lebegett a tudatomban a jelenléte, de most nincs sehol. Egyszerűen felfoghatatlan. Remélem, jól vannak, mert most tényleg nem lenne kellemes, ha bajuk esne…
  • Szóval Merlin erősebb, mint te és ellehetetlenítette számunkra minden elérhető próbálkozást – összegezte Elijah tárgyilagosan a nem túl fényes helyzetet.
  • Én nem ezt mondtam… - kezdett Lio aprócska tiltakozásba. - Csak, azt, hogy… na jó végül is igaz – érett végül egyet az őssel meglehetősen nehéz szívvel.
  • Ez szívás – véleményezte a kialakult állapotot röviden és tömören Jeremy.
  • Remek helyzet, egyre kecsegtetőbb fejleményekkel – jelentette ki Klaus szarkasztikusan.
  • Egyetértek – közölte Lance.
  • Te csak ne érts egyet velem! – mordult rá az ős.
  • Kiskapu mindig van – jegyezte meg Elijah diplomatikusan elvágva a kirobbanni készülő vitát.
  • Valóban – értett egyet vele Lio egykedvűen.
  • Itt mi lenne? – csapott le a témára Klaus.
  • A kiskapu Prue és Kol vére, aminek segítségével Damon és Stefan nyilván azonnal felébrednének – válaszolta a fekete hajú férfi szenvtelenül. Tudva, hogy ez nem fog sikerülni bizonyos okok miatt.
  • Prudence úrnő véréből van valahol – mondta Sarah segítőkészen. Egy pillanatra mindenkiben felébredt a remény, de aztán amilyen gyorsan jött úgy távozott is.
  • És Kol? – tette fel a kérdést Lio, aki mindig a helyzet legrosszabbját tételezte fel. És nem jött lázba attól, hogy legjobb barátnője véréből pont akad a háznál. Ugyanis sejtette, hogy az ős véréből nincsen készleten.
  • Viszont én veletek ellentétben nem szoktam vért venni az öcsémtől és így nem is hordhatom azt kézközelben – mondta Klaus szúrósan. Mivelhogy mindenki rá kapta a tekintetét. Jelezve, hogy igazán kinézik belőle, hogy valamilyen dugi készlete legyen a testvére véréből. Milyen abszurd feltételezés! De azért nem elvetendő és a legközelebbi ilyen alkalmak elkerülésére jobb lesz pótolni a hiányt, tervezte az ős, és gondolatban feljegyezte ezen elképzelést a teendői listájára.
  • Szóval mondjuk úgy, hogy Kol véréből pont elfogyott a nekünk kellő mennyiség – próbálkozott egy aprócska tréfával Lance, ami miatt bezsebelhetett jó pár rosszalló és mérges pillantást.


  • Most már tudjuk hol is vannak, miért nem megyünk oda? – kapott a nemrég Klaus által felvetett ötleten Jeremy.
  • Erről beszélek én is! Menjünk oda és hozzuk ki őket, valami megoldás csak van. Talán, ha kellő mennyiségű boszorkánnyal megyünk – kötötte az ebet a karóhoz az ősi hevesen. Igazán nem értette, hogy miért nem teszik ezt. Elege volt Merlin ostoba, „Bűnös vagy, tehát bűnhődj” módszeréből, aminek se eleje, se vége nem volt. Értelme meg még úgy sem.
  • Niklaus, a boszorkányok még mindig rejtőzködnek – jegyezte meg Elijah udvariasan rámutatva arra a tényre, miszerint ebben igazán magukra vannak utalva, és nem tudnak segítséget kérni.
  • A fenébe! Már teljesen elfejeltettem! – szitkozódott Klaus mikor rájött a rideg valóságra. Mostanában annyi minden történt, hogy az elbujdosott boszorkányok igazán háttérbe szorultak a kialakult helyzetek után. - Csalogassuk őket elő azzal, hogy Prue akarja ezt – vetette fel végül elégedetten a saját fantasztikus ötletétől. Tudva, hogy nincs olyan boszorkány, akit egy ilyen ajánlat ne kötelezne azonnali cselekvésre. Ha már az ő hívását pofátlan módon teljesen figyelmen kívül hagyják. Viszont Prue szava aztán tényleg sokat számít a természetfeletti világban, elvégre senki sem kockáztatná meg, hogy úgy igazából haragban legyen vele. Na persze Merlin nem számít bele ebbe a listában, de neki bizonyosan elment az esze… vagy soha nem is volt.
  • Ami nyilván így is van, de nem fogják megtenni, mert attól, hogy félnek Prue haragjától még nem fogják megkockáztatni azt, hogy ezzel együtt szembe kerüljenek Merlinnel – mutatott rá az ős ötletének legnagyobb buktatójára Rose.
  • És persze Morgánával – tette hozzá Lance gúnyosan.
  • Minden bizonnyal vele sem – értett egyet a vámpírnő.
  • Valamint Silas és Morded sem elhanyagolható katasztrófatényezők – szólalt meg Lio is a maga pesszimista modorában szinte teljesen lehangolva mindenki reményét és illúzióját.
  • Jeremy, ha jól láttam és hidd el, úgy volt, akkor Camelot teljesen megközelíthetetlenné vált és az utat sem könnyű megtalálni – mondta Ric feszülten. Igazán aggódott. Prue és Kol eltűnése nem volt a világ legjobb híre közé sorolható és most Damon és Stefan alvása sem lendített sokat a hangulaton.
  • Aki volt ott, sőt ott élt, az minden bizonnyal tudja a járást – vélekedett erről a kérdésről Klaus határozottan.
  • Ez igaz, de Ric-el kell egyetértenem – válaszolta Lio nyugtalanul feszengve. Igazából ő sem szívesen ment volna oda vissza, így csak sejteni vélte azt, miszerint Prue hogyan is fogja érezni magát vagy érzi magát már most.
  • De ettől függetlenül biztos van mód arra, hogy kihozzuk őket – erősködött Jeremy.
  • Ez tényleg egy jó elképzelés lenne Jeremy – mondta Lance bátorítóan. – Viszont Merlin igazán nagy akadály. Több szempontból is. Mivel attól függetlenül, hogy szinte mindennek elmondható az ostoba sajnálatos módon nem szerepel ezek között a jelzők között. Legyenek azok kedvezőek, avagy rá jellemzően inkább kedvezőtlenek. Minden bizonnyal alaposan kifundálta ezt a véleménye szerint teljesen jogos büntetést és nyilván gondolt arra a lehetőségre, hogy mi akár a vár romjainak megrohamozásával is, de kihozzuk onnan Prue-ékat. Ezért aztán teljesen ki van zárva az a lehetőség, hogy Prue-nak és Kolnak ily módon segíteni tudjunk – fejtette ki saját álláspontját a szőke hajú férfi.
  • Üzenetet sem tudunk nekik küldeni? – vetette fel Rebekah.
  • Minek? Ráírjuk, hogy „Legyetek szívesek kedvesek lenni a másikkal, mert szükségünk van a véretekre” – ironizált Klaus, aki a véres dolog miatt még mindig eléggé bosszús volt. Elvégre nem igaz, hogy az egyetlen kiskapu, ami lehetőségükre állna teljesen ellehetetlenül annak köszönhetően, hogy nincsen dugi készlete Kol véréből.
  • Rosemary, mi volt az, ami miatt végső soron ennyire aggódtok Prue és Kol eltűnése miatt? – érdeklődte Elijah udvariasan. - A teljesen nyilvánvaló okokat leszámítva – tette hozzá a mellébeszélés elkerülése érdekében.
  • Sajnálom Elijah, de ezt nem az én tisztem közölni – felelte Rose csöndesen és Sarah után felment megnézni Damon és Stefan állapotát.
  • Más lehetőség nem lévén megvárjuk még Prue és Kol visszatérnek. Addig is mindent megteszünk, hogy még több probléma ne merüljön fel. Ami nem kis feladat lesz, mert, mint ahogy mondják is, „A baj nem jár egyedül” – jelentette ki Lio borúlátóan.


Eközben Camelotban Prue és Kol kezdett magához térni. Az ős egyáltalán nem tudta, hogy mégis mi oka volt Merlinnek ide küldenie őket. Bárhol is legyen, azaz itt, gondolta Kol bosszúsan. Aztán felült, mire a rajta fekvő nő is kénytelen volt felébredni.
  • Igazán, nem kellet volna ilyen szépen felébresztened – morogta a nő cinikusan. Magában, pedig erősen átkozódott azért, mert röpke huszonnégy óra leforgása alatt sikerült ismét erősen hasogató fejfájással ébredni. Az élet apró örömei, gondolta ingerülten és ezért nem is igazán figyelte meg, hogy pontosan hol is vannak tulajdonképpen.
  • Ne kapd fel a vizet. Igazán nem tehetek arról, hogy majdnem összenyomtál – vágta rá Kol sértetten.
  • Rohadtul vicces vagy – közölte Prue egy lesújtó pillantás kíséretében.
  • Mond olyat, amit még nem tudok – legyintette az ős nagyképűen.
  • Egoista barom! – jelentette ki a nő méltóságteljesen és felállt. Kol is hasonlóan tett, mert még nem fejezte be azt, amit elkezdett.
  • Remek, ez igazán remek. Az apád mindig ilyen stílusosan oldja meg azt, ha valakik vitatkoznak a környezetében? – érdeklődte az ős morcosan.
  • Muszáj engem hibáztatnod? – csattant fel Prue, aki igazán nem tűrhette, hogy Kol a felmerült problémáért csak őt hibáztassa. Elvégre kettőn áll a vásár és, ha tetszik neki, ha nem Kol is ugyan annyira részese volt a helyzetnek, mint jómaga.
  • A te apád – mondta Kol szárazon.
  • Kérlek, ha egy mód van rá, akkor inkább ne emlékeztess erre – jegyezte meg a nő erősen parancsoló nyomatékkal.
  • Először is ne parancsolgass nekem! Másodszor meg, mire ne emlékeztesselek? Az igazságra? Mert ugye neked az igazság teljesen mellékes fogalom, ami alapján összevissza beszélsz – mondta az ős gonoszkodva.
  • Nem szoktam összevissza beszélni! – tagadta Prue ingerülten.
  • Hát persze – jegyezte meg Kol lekezelően.
  • Ha már az igazságnál tartunk… Én elmondtam neked azt, hogy van egy fiúnk, arról már igazán nem tehetek, hogy lehetetlenül reagáltál…
  • Lehetetlenül reagáltam?! Miért, mégis mit kellet volna tennem? Keblemre ölelni a kölköt és aztán esti mesét olvasni neki, meg idillikus családként élni?! – mondta az ős szarkasztikusan.
  • Kezdetnek megtette volna, ha megismered, és nem rohansz el hanyatt homlok. Az esti mese később is jöhetett volna. Persze Damon csak, akkor bírt elaludni, ha én olvastam fel neki – mosolyodott el a nő utóbbi mondat elhangzása közben.
  • Ezen már meg sem lepődök. Fogadok, hogy mindent megadtál nekik, amire szükségük volt.
  • Tán már ez is baj lenne, hogy egy anyja szereti a fiait?
  • Nem tudom, hogy az milyen lehet, de nézd meg, hogy mire mentél vele… Én anya nélkül nőttem fel, vagyis volt anyám, de… mondjuk ki őszintén teljesen használhatatlan volt. Aztán így végeztem. Ezzel szemben nézd meg Damon és Stefant. Őket te nevelted. Rövidebb ideig persze, de a végére ők is ugyan oda jutottak, mint jómagam – mutatott rá a saját álláspontjára Kol.
  • Most komolyan azért hibáztatsz engem, mert az anyád nem foglalkozott eleget veled és a testvéreiddel? – kérdezte Prue vészjóslóan villanó szemekkel.
  • Én nem hibáztatlak téged. Csak elárulom neked, hogy az eredmény mindkét esetben megegyezik a családi maszlagos körítéssel, avagy a nélkül. Tehát nem oldott volna meg semmit, ha maradok – jelentette ki az ős, aki jobb szerette kivonni magát az ilyen kötöttséggel járó dolgokból.
  • Én ezt valahogy másként látom – csóválta meg a fejét a nő egyre mérgesebben.
  • Mindegy, hogy látod az igazság az, hogy a család iránti elképzelésed teljesen lehetetlen – vette vissza a szót Kol meglehetősen türelmetlenül.
  • Lehet, hogy lehetetlen, de ettől még nem lesz automatikusan megvalósíthatatlan. Csak esélyt kellett volna neki adni – mondta Prue jegesen és szürkei szemei is ezt a hidegséget tükrözték vissza. Az ős állta a nő tekintetét, végül azonban ő volt az, aki először elfordította a fejét. Mindketten tudták, hogy jobb lesz ejteni ezt a kérdéskört, mert a végén még megölik egymást.


  • Rendben, ha már ilyen szépen… beszélgetünk, akkor térjünk át az Elijah témára – vetette fel Kol eléggé idegesen. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy testvére ott sündörgött Prue körül. És bár a szíve mélyén tudta, hogy azok ketten nincsenek együtt, mégis zavarta a közöttük lévő véleménye szerint túlzottan barátságos légkör.
  • Nincsen semmilyen Elijah téma! Te egyszerűen féltékeny vagy a testvéredre, még egyszer megjegyzem, hogy teljesen felesleges alapon – mondta a nő szemrehányóan. Ezt már több volt, mint idegesítő. Mert attól, hogy Kol féltékenysége egyes esetekben még szórakoztató volt, a többiben viszont csak végtelenül bosszantó és abszurd tényként maradt meg.
  • Már megbocsáss, de ezt meg én látom másként – mondta az ős erősen zsörtölődve.
  • Pont ez a gond, mert rosszul látod, és mégis makacsul kitartasz ez mellett – csóválta meg a fejét Prue lemondóan. Tudva, hogy Kolnak mondhat bármit, akkor is ki fog tartani a saját véleménye mellett. Úgy is, ha tulajdonképpen tudja, hogy az teljesen elképzelhetetlen.
  • Rosszul? Amikor megkérdezte, hogy ihat e a véredből te kapásból igent mondtál rá – csattant fel az ős dühösen.
  • Mert te nem aztán nem iszol a véremből – jegyezte meg a nő cinikusan. Szóval itt van a vérfarkas elásva. Zavarja, hogy rajta kívül másnak is adtam a véremből, gondolta Prue némileg derűsen.
  • Az teljesen más – dünnyögte Kol és karjait durcásan összevonta a mellkasa előtt.
  • Én is éppen erről beszélek… A testvéred majdnem ugyan olyan fontos nekem, mint Lance vagy Lio… Vagy rájuk is féltékeny lennél? Egyébként, ha már itt tartunk nem megoldás, hogy nem beszélsz vele csak azért, mert eltitkolta előled a kilétemet – mondta a nő kedvesebb hangszín megütve.
  • Most is őt véded!
  • Téged védelek te idióta! Csak egyszer az életben végre nézz szembe a tényekkel és viselkedj felnőttként – lett újra ideges és ingerült Prue.
  • Mert te aztán felnőttként viselkedsz – legyintette Kol gúnyosan.
  • Talán nem teszek így, mégis… megpróbálok a magam módján rendet tenni és nem még nagyobb káoszt okozni – jegyezte meg a nő komoran. Tudva, hogy a segítsége többet ártott, mint használt.
  • Mystic Fallsban, minden szándékodtól függetlenül, a megjelenésednek köszönhetően sokkal nagyobb káosz uralkodik – mutatott rá az elképzelés naivságára az ős. Persze tisztában volt azzal, hogy nem mindenről a nő tehet, de most vita közben remek érvelésnek tűnt, sőt mi több egyenesen kitűnőnek tetszett, akkor is, ha megvoltak a maga hibái.
  • Emlékeztetnélek rá, hogy Mystic Falls a te otthonod, így tehát te tudhatod a legjobban, hogy arrafelé a rendetlenség és a természetfeletti egyáltalán nem új keletű fogalom – közölte Prue majdhogynem fújtatva a dühtől.
  • Ha már az otthonnál tartunk, elárulnád nekem, hogy hol a fenében vagyunk? – érdeklődte Kol mérgesen. Igazán nem hagyhatta, hogy a nő sárba tiporja a felvetéseit, akkor sem, ha azok némileg vagy adott esetben teljesen hibásak voltak. Prue pedig most nézett végre igazán körül a helységben és pár pillanatig képtelen volt felfogni a látvány valódiságát. Aztán, amikor végre rájött, akkor azonnal próbált eltűnni, persze Kollal együtt. De képtelen volt rá. Az ereje, mintha visszapattant volna, valamilyen láthatatlan akadályról és nem engedte, hogy távozzanak. A nő sokkosan pislogott maga elé. - Vagy inkább csak vigyél ki innen minket! Az lesz a legjobb… Tru? Tru? Kérhetném, hogy osztatlan figyelmedet rám összepontosítsd? – rázta meg a gondolatban teljesen távol lévő Prue-t Kol. Visszahozva őt a rideg valóságba.
  • Én… én…
  • Te? – érdeklődte Kol majdhogynem aggódó pillantás kíséretében. Még soha sem látta, hogy a nő ennyire félt volna. Prue és a félelem az ős számára két teljesen összeegyeztethetetlen fogalom volt.
  • Nem tudom visszafordítani a varázslatát – remegett meg a nő szájra széle, amit az ős továbbra sem látott, mert Prue mindenhová nézett csak rá nem.
  • Ez igazán remek, egyéb örömhír? – ráncolta össze a homlokát Kol. Egyrészt a közlés miatt, másrészt, mert látta, hogy a nő viselkedése hirtelen teljesen eltért a megszokottól. Szinte… sebezhetőnek látszott. Ami az ős számára teljesen hihetetlen volt.
  • Nem értem, hogy hozhatott ide azok után? És téged… te vajon miért vagy itt? – motyogta Prue halkan és fájdalommal teli hangon. Miközben kibontakozott Kol kezeinek szorításából és az ablakhoz lépett. A látvány nem a virágzó képet mutatta, mint régen. És ez valahogy még jobban összetörte a nő lelkivilágát. Hiába emlékeztette magát, hogy régen volt. Mégis nem tudott szabadulni az emlékeitől, amiket mindig is igyekezett háttérbe szorítani.
  • Ezek igazán jó kérdések, de megtudhatnám, hogy pontosan hol is van, azaz itt? – kíváncsiskodott Kol.
  • Camelotban vagyunk – suttogta a nő erőtlenül. A látása szinte teljesen elhomályosult a fájdalomtól, a tokra összeszorult a borzalomtól. Soha sem hitte volna eddig a pillanatig, hogy az apja valaha is képes lesz ilyen messzire elmenni. Most mégis megtette. Prue pedig hangtalanul összecsuklott, mert nem bírta tovább elviselni azt, hogy apja ezúttal valóban teljesen és kíméletlenül odavágott neki ezzel a büntetéssel. Aminek a színhelye megegyezett bátya halálának helyszínével.

4 megjegyzés:

  1. Újabb jó fejezet:) Az hogy Merlin megtörte Meredith átkát azt jelenti hogy gyerekeik is lehetnek?:) Mert Kolt eléggé sokkolná ha nagyapa lenne belőle:D Jó látni hogy Jeremy és Rebekha kezdenek egymásra hangolódni:) Remélem most hogy Kol látja hogy Prue mennyivel törékenyebb annál amilyennek látszik észhez tér végre. Nem tudom mért de úgy érzem ha Arthur figyeli őket a Másik Oldalról a Mistyc Fallsiakkal értene egyet nem az apjával.A kevés útlásod alapján mintha egy picivel közelebb ált volna Pruehoz mint Merlinhez. Érdeklődve várom a folytatást:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia <3
      Köszönöm, hogy írtál :)
      Ezen még nem gondolkoztam, de majd meglátom ;) Kolt most más fogja lefoglalni :D Igen, szerintem is :) Még egyszer köszönöm az ötletet ezzel kapcsolatban :D Kol még egy ideig nem fog észhez térni, de talán egy kicsit megenyhül majd. Arthur alap esetben mindig igazságos, de Merlin mostani cselekedetével ő sem értene egyet, mert Prue-val tényleg nagyon közel álltak egymáshoz és nem szeretné, hogy miatta szenvedjen.
      Sietek vele :D
      Puszi

      Törlés
    2. Azért gondoltam hogy lehetnek gyerekeik mert ha jól rémlik Klaus mondta egyszer hogy a Pendragon vérvonalnak fent kell maradni. Szóval ha jól értem Arthur is kitalált vonla valamilyen büntetést a számukra de soha nem lett volna velük olyan keménykezű mint Merlein.

      Törlés
    3. Ez igaz :) Arthur soha sem hozta volna ilyen helyzetbe Prue-t, hanem csak megbeszélte volna vele a dolgot, meg kicsit rosszalló lett volna, de ennyire messzire tényleg nem merészkedett volna el.

      Törlés