XII. fejezet

Nincs más választás

„Miért van az, hogy a legtöbb dolog, amit más körülmények között önként megtennél, utálatos lesz, ha nincs más választásod?” Laurell Kaye Hamilton

• Akkor tanuljátok meg a leckét, amit most vettünk, ha valaki ezen felül venné a bátorságot ahhoz, hogy gyakorolni szeretne a lehetséges felelésre, akkor az ehhez szükséges szorgalmi feladat a könyvben található kérdések – mondta Prue az osztály pedig szedelődzködni kezdett. – Stefan maradnál egy pillanatra? – kérte a nő a vámpírtól.
• Persze – válaszolta Stefan gépiesen.
• Csodálkoztam, hogy nem látogattad meg Damont – mondta a nő könnyedén, mikor a többiek elhagyták a termet.
• Nem tudtam, hogy mit is mondhatnék neki – mondta a vámpír fájdalmasan.
• És ezért nem is jöttél el? – kérdezte Prue felhúzva a szemöldökét. Stefan ettől zavarba jött.
• Szerinted mit kellet volna tennem? A barátnőm vámpírrá vált és a szakadék olyan mély lett közöttünk, hogy szakítottunk, ő meg ezután, egyből a bátyám karjaiban keres vigaszt szólva bocs, hogy sajnáltatom magam – fakadt ki indulatosan Stefan.
• Figyelj rám, Stefan. Nem kioktatásból mondom, de amit te most csinálsz az nem a saját magad sajnáltatása, hanem gyerekes duzzogás – jelentette ki Prue kereken, mert kezdte unni, hogy senki sem tud felnőtt módjára viselkedni ebben a városban. Az, hogy ő maga is így viselkedett Kollal szemben az már nem igazán érdekelte, mivel azon a véleményen volt, hogy az ős most tényleg megérdemli ezt. - Nézd, azt hiszem, tudom, hogy mit élsz át…
• Hát persze, hogy tudod, elvégre te mindent tudsz, és mégsem árulsz el semmit, ha a vadász dologról is időben szólsz nekünk, akkor most nem lenne ez az egész – mondta Stefan erősen vádló hangon.
• Rendben, ha úgy tetszik, hibáztass csak engem, de ha folyamatosan siránkozol azon, hogy mid nincs, el fogod veszíteni azt, amid még megmaradt – felelte Prue hűvösen. Tudta, hogy a vámpír csak célpontot keres a dühének és a nő örült neki, hogy őt hibáztatja. Mivel inkább ő, mint Damon.
• Akkor szerinted még mit kéne tennem? Nekem már csak ez maradt – tárta szét a karjait Stefan.
• Te körül szoktál egyáltalán nézni magad körül vagy csak úgy élsz bele a vak világba? – kérdezte a nő gúnyosan.
• Mire célzol? – értetlenkedett Stefan.
• Figyelj, Stefan. Nem szeretek tanácsokat adni, mert hülyén érzem magam tőle, de amit ti műveltek az már az én amúgy sem éppen magas tűrőképességű idegeimet is túlfeszíti – mondta Prue. A továbbra is értetlenül rátekintő barna szempárt látva felsóhajtott. – Egyszerűen csak beszélj vele – adta meg a véleménye szerint helyes lépésnek a tanácsát.
• De nem tudom, mit mondhatnék neki – válaszolta Stefan hangjába gyerekes makacsság költözött.
• Ezt már mondtad, a lényeg viszont az, hogy nem is kell tudnod. A helyzet adja majd magát és meglásd, hogy meg tudjátok beszélni a dolgokat – mondta Prue határozottan és kedveskedve megpaskolta Stefan karját. Aki mélyet sóhajtott és elgondolkozott a nő szavain. Tudta, hogy Prue-na igaza van. Nincs más dolga, mint meglátogatni Damont és elbeszélgetni vele, elvégre ő a testvére és nem akarja őt elveszíteni, akkor, sem ha Elena végül valóban a bátyját választotta helyette. Elvégre tudta, hogy testvére mindig mindent érte csinált ő meg eddig bár próbálta viszonozni, de igazából sehogy sem tudta, viszont most alkalma nyílik rá és nem akarta a sértettsége miatt elveszíteni Damont, mert ő volt számára a legfontosabb, aki mindig óvta és védelmezte őt. A maga sajátos módján.

• Bocsi srácok, hogy megszakítom Stefan lelkizős pillanatát, de van egy kis problémánk – sietett be Lance a terembe és szokatlan módon erősen gondterheltnek látszott.
• Lio már haza is ért? Vagy… te magára hagytad Damont a házban? – kérdezte Prue mérgesen és ezzel egy időben a nyakánál fogva a falhoz szorított egyik legjobb barátját. Valahogy eddig nem hitte volna Lance-ről, hogy ebben a meglehetősen komoly pillanatban is képes ilyen felelőtlen dolgot tenni.
• Hé, mielőt dühödben olyat tennél velem, amit később garantáltan megbánnál, elmondom neked, hogy a kölyöknek már egy hete voltak hallucinációi – emelte fel védekezően a kezeit a szőke hajú férfi, meg sem próbálva lefejteni a fojtogató kezet, mivel tudta, hogy azzal csak még jobban felbosszantaná a tulajdonosát.
• Hol van Damon? – szűrte a kérdést a fogai között Prue. Szóval igaza volt, Damon valóban hallucinált csak valahogy elfelejtett szólni nekik róla. A fene essen abba a bolond gyerekbe!
• Ez a probléma harmadik része. Eltűnt – jegyezte meg Lance arcán kínos mosollyal, de egyből lehervadt, amikor barátnője villámokat szóró szürke szemei találkoztak az ő zöld szemeivel. És már éppen felkészült az ideiglenes halálra, vagy egy még annál is rosszabb lehetőségre, de szerencséjére mindkettő elmaradt, hála annak, hogy a teremben tartózkodó harmadik személy is megszólalt.
• És mi a második? – kérdezte aggódva Stefan. Nem akarta, hogy bármi baj történjen a testvérének és pont most tűnik el, amikor elhatározza, hogy beszél vele. Jellemző, hogy Damon még hallatlanul is megpróbál kibújni a megbeszélni valóik elől.
• Azt hitte én vagyok Connor és megpróbált megölni – gombolta ki a kabátját Lance és így láthatóvá vált véres pólója. A sebe már egyáltalán nem is látszott csak a sok vér, ami utána maradt.
• Ez igazán remek meg is érdemelted volna – jegyezte meg Prue cinikusan még erősebben szorítva a szőke hajú férfi nyakát.
• Köszönöm kérdésed jól vagyok – szűrte a fogai között Lance duzzogva.
• Mégis mi bajod eshetett volna? – kérdezte a nő lekezelően. – Azt akarod nekem mondani, hogy nem vettük észre, hogy Damon hallucinál, de ettől persze még gyanakodtunk és figyeltük őt, erre te mit csinálsz, mikor rájössz arra, hogy igaz, amit gondoltunk? Leállsz vele verekedni… Nem igaz, hogy egymagad nem bírsz elbánni egy… egyetlenegy vámpírral, aki még kétszáz éves sincsen – tette hozzá a nő indulatosan. Holott tudta, hogy előfordulhatott volna az is, hogy Damon kerül fölénybe, de valahogy most elvetette ezt a lehetőséget, mert nem igazán hitte, hogy az történt, amire ő neki eszébe jutott. Már nem és még nem… bár lehet, hogy mégis sikerült volna neki… Stefannak nem, de Damonnek…
• Mivel azt mondtad, hogy még ideiglenesen sem ölhetem meg, így a lehetőségeim eléggé lekorlátozódtak – válaszolta Lance, de Prue egyből leintette védekezését.
• Szóval egyszerűen csak hagytad, hogy elmeneküljön?! Mégis mit gondoltál? – kérdette a nő és indulatosan elengedte a szőke hajú férfit.
• Ha mentegetném, magam attól csak rosszabb lenne a helyzet – tárta szét a karjait Lance, aki kissé a falnak dőlt, hogy meg tudja tartani magát.

• Viszont emlékezz rá, hogy én már az elején is megmondtam neked, hogy Jeremy a legjobb megoldás erre az egészre – sziszegte a nőnek Lance, hogy végre észhez térítse őt ezt illetően, akkor is, ha ezért cserébe ideiglenesen meg kell halnia.
• Nem fogod fel, hogy ő még csak tizenhét éves? – szajkózta el újra azt a mondatot Prue, amit már önmagának is egyre gyakrabban kellet ismételni, nehogy elfogadja Klaus és Lance véleményét ennek kapcsán. Mert már ő is egyre inkább kezdte belátni, hogy nincs más megoldásuk, mégis próbálta ezt utolsó lehetőségek közé sorolni.
• És mit számít? Te még én mennyi idősek voltunk mikor először megöltünk valakit? Tiz? Tizenkettő? – kérdezte a szőke hajú férfi hevesen.
• De ez már egy más világ, nem a középkor – rázta meg a fejét a nő.
• Lehet, hogy az emberek számára az, de te is tudod, hogy a természetfeletti lények között nem váltott semmi ezer év alatt sem – válaszolta Lance. – Nem értem miért csinálod ezt! Az egész a miatt van, hogy átaludtál százhatvan évet és sok mindenből kimaradtál, de…
• Itt nincs helye semmilyen „de”-nek! Lemaradtam a legfontosabb dolgokról, úgyhogy ne merészelj engem kioktatni, mert nincs hozzá jogod! – sziszegte Prue mérgesen.
• Valóban, nincs hozzá jogom és te is tudod, hogy teljesen mértékben megértelek, viszont akkor, ha lehetséges lenne, ne rajtam töltsd le az ezzel kapcsolatos dühödet, hanem az anyádon, vagy ha úgy jobban esik, akkor az apádon – mondta Lance is mérgesen. Remélve, hogy a szülei említésére barátnője nem lesz még mérgesebb. Prue a szülei említésére, bár csak még dühösebb lett, de ennek ellenére kezdett rájönni, hogy most van ennél a teljesen felesleges veszekedésnél fontosabb dolga is. Mikor Lance látta, hogy szavai végre kezdenek átjutni Prue dühös akaratán immár lágyabban folytatta. – Nagyon kérlek, ne csináld ezt. Te is tudod, hogy Jeremy őrültre vonatkozó vadász kérdésével később is foglalkozhatunk, de Damon átka most sokkal sürgetőbb. Jeremy lehet, hogy át fog menni egy-két dolgon, ami fájni fog neki, de nem lesz halott, viszont, ha Damon tovább marad ebben az állapotban, akkor nemsokára végez saját magával, akkor is, ha egyébként semmilyen hajlama sincsen erre. Te is tudod, hogy most akármennyire is küzd, az átok ellen az végül le fogja győzni őt és vége lesz… de persze erre is van megoldás. Bár tudom, hogy ez a lehetőség mennyire elborzasztana téged. Viszont így vagy úgy, döntened kell, mégpedig most azonnal – nyomatékosította a szavait Lance barátnője vállára téve a kezeit. Prue erősen lesokkolódva állt szőke hajú barátja előtt. Nem akarta, hogy Jeremyvel ez történjen, de azt semmiképpen nem hagyhatta, hogy Damonnel történjen valami. Elvégre ő volt az, aki nem volt képes vigyázni, hát ő is fizess meg az árát és ne más.
• Én és Stefan megkeressük Damont, te menj Jeremyért és Kol segítségével öles meg vele egy hibridet – vázolta végül elképzelését Prue. Lance határozottan bólintott és kifelé vette az irányt.
• Ja és Lance – szólt még szőke hajú barátja után a nő.
• Igen? – fordult vissza további parancsra várakozóan az érintett.
• Később megbeszéljük a kis botlásodat ezt illetően – mondta Prue halkan, ám nagyon is fenyegetően.
• Ahogy gondolod – hajolt meg egy pillanatra Lance majd gyorsan eltűnt, hogy elintézze azt, amivel megbízták.
• Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – kérdezte a nőtől csöndesen Stefan. Prue és Lance beszélgetésnek felét egyáltalán nem értette. Caroline egyik elvadult vigasztalási kísérlete során ugyan hallott arról, hogy Prue és Kol… nos, finoman fogalmazva már évszázadok óta közelebbi ismerősei egymásnak. Ami igazán különös volt tekintve, hogy egyikükből sem nézte ki az, hogy képesek volnának egy kapcsolat kötöttségében együtt lenni. De sejtette, hogy ők nyilván másként állnak a dolgokhoz, mint ő, elvégre mindketten sokkal idősebbek nála. Prue-n egyébként is látszott néha, hogy valóban nagyon sokat tud és egy csomó mindent átélt, viszont Kolt valahogy nem tudta elképzelni komoly személyként, akkor is ha az ős már elmúlt ezer éves is. Azt mondjuk tudta, hogy a nő mennyire hevesen tiltakozik az ellen, hogy Jeremy vadásszá váljon, de nem értette, hogy miért is védelmezi őket ennyire. Először ott volt a bátyja, aki Lance pólóján lévő sebes foltot látva igazán gyilkos hangulatban volt, mégis a nő, még ekkor is védelmezte őt, annak ellenére, hogy Damon majdnem megölte az egyik legjobb és legrégebbi barátját. Érthetetlen. Valamint Stefan azt sem felejtette el, hogy Prue az előbb tanácsot adott neki, kéretlenül ugyan, de attól még ugyan az volt a lényege. Vagyis egyértelműen a legjobbat akarta nekik és vámpír el sem tudta képzelni, hogy a nőnek erre mégis mi oka lehet.
• Vajon biztos vagyok e abban, hogy megkérjem Lance-en keresztül Kolt, hogy gyilkost csináljon Jeremy-ből? Nem. Viszont abban már garantáltan biztos vagyok, hogy Lance-en keresztül Kol és Jeremy által megmentem Damont és ebben a lehetetlen helyzetben csak ez számít – válaszolta Prue határozottan és elhagyta az iskolát, nyomában Stefannal.

Lance Jeremy-vel a sarkában sietett át Mystic Falls főterén. Az előbb volt túl egy gyors és rövid telefonbeszélgetése – természetesen a Gilbert fiú mobilján -, amiben megérdeklődte Klaus-tól, hogy pontosan hol is van fiatalabb öccse. A hibrid válasza az volt, hogy nyilván a Grillben, mivel ő megmondta neki, hogy kezdjen magával és a pocsék hangulatával valamit, mert nem akart egy második számú Stefan Salvatore-val egy fedél alatt lakni. Éppen beléptek volna a célul kitűzött épületbe amikor Liz Forbes seriff sietett feléjük.

• Lance – szólított meg a szőke hajú férfit, aki megállt, hogy bevárja a nőt.
• Igen, Liz? – kérdezte Lance érdeklődve. Volt alkalma megismerkedni a nővel és egész összebarátkozott vele.
• Bejött hozzám az őrsre egy szőke hajú, kék szemű nő, csupa fehér ruhában és nem mutatkozott be, de határozottan szükségesnek tartotta, hogy ezt átadjam Prue-nak – nyújtott át egy borítékot Liz. – Gondolom, el tudod neki jutatni.
• Persze, köszönöm Liz, igazán leköteleztél vele – vette át a csomagot Lance. A szőke hajú férfi már a leírás alapján sejtette, hogy Prue édesanyja volt az a titokzatos nő. Nos, legalább nem mutatkozott be, mert akkor a seriff tuti, hogy bolondnak nézte volna. Bár ki tudja? Ezen gondolatok közepette azért, hogy száz százalékig biztos legyen a küldő személyében felbontotta a barátnőjének szóló csomagot. Dokumentumok voltak benne, bizonyítékok arról a nőről, akit Mystic Fallsban Meredith Fall ként ismert a jó nép. Prue anyja mindig is könnyben és gyorsabban szerzett információkat és nyilván így akar törleszteni azért, amit százhatvan éve csinált. Az iratokból sajnos az nem derült ki, hogy most hol is tartózkodik az a ribanc, aki már annyira nagyon kerestek, hogy törlesszék a felé a számlát - ami egyre csak gyarapodott, különösen a százhatvan éve, valamint a mostaniakat figyelembe véve -, de legalább már valóban biztosra tudták, hogy ő volt az, aki a Mystic Fallsban történtek jó része mögött áll. Mármint kivitelezés szempontjából, mert ennek az elméletét teljesen bizonyosan nem ő dolgozta ki, mert ahhoz túl részletes volt.
• Valami fontos? - kérdezte Jeremy és Liz is érdeklődve nézett a szőke hajú férfira.
• Seriff megtenne nekem egy szívességet? – pillantott fel az iratokból Lance komolyra véve a beszélgetés fonalát.
• Mi lenne az? – válaszolt kérdéssel a kérdésre Liz, érezve, hogy fontos dologról van szó. De nem szeretett volna olyat megígérni, amiről előzetesen nem tud mindent vagy legalább egy részét.
• Ha látja Meredith Fall-t eresszen bele egy sorozatot a pisztolyából, láncolja meg és utána hívjon fel engem – vigyorodott el Lance sötéten.
• Mégis miért? – kérdezte meglehetősen döbbenten Liz, de tudta, hogyha olyan derül ki a nőről, ami veszélyezteti a lánya, valamint a városiak életét akkor megteszi.
• Maradjunk abba, hogy ő határozottan nem, akinek hiszik és Prue-nak, Liónak és nekem lenne, vele pár elszámolni valónk szóval ne feledje azt, amit mondtam – válaszolta Lance határozottan nyomatékosan.
• De ha véletlenül megölöm, akkor is hívjam magát és kötözzem meg? – kérdezte Liz, mert a férfi szavaiból ezt vette ki.
• Akkor is tegye azt, amit mondtam – jelentette ki a szőke hajú férfi komolyan. - Most viszont nekem és Jeremynek sürgős dolgunk van, még beszélünk. Viszlát – intett a nőnek és a Gilbert fiú maga után húzva besietett a Grillbe.

A pultnál ott üldögélt Kol, aki előtt bár nem sorakoztak üres üvegek attól még látszott rajta, hogy nem az a mai első pohara.

• Kol! Látom már nem vagy szomjas – ült le a férfi mellé Lance, mert sejtette, hogy előtte még rá kell beszélni az őst arra, hogy segítsen nekik, ami nyilván nem lesz egy fáklyás menet. Jeremy pedig a szőke férfi mellet foglalt helyet. Kissé zavarta, hogy úgy rángatják, mint egy taknyost, de mivel sejtette, hogy komoly dologról van szó hagyta.
• Remek észrevétel – válaszol az ős a kezei között forgatva a lassan üressé váló poharát, majd egy hajtásra kiürítette és egy intéssel jelezte Mattnek, hogy töltse újra.
• Így is sokat ittál már – morogta Matt, de azért töltött az ősnek. Közben meg lehetősen könyörögve nézett Lance-re. A szőke hajú férfi megértette a ki nem mondott kérést, vagyis inkább erősen rimánkodó könyörgést. Ami nem volt más, minthogy állítsa le Kolt, mielőtt túl késő.
• Matt nem emlékszem volna, hogy kértem volna a véleményed, de ha egy idióta pultossal akarok, majd beszélni, akkor feltétlenül szólok neked – mondta meglehetősen akadozó nyelvel az ős és ezt megtoldotta egy fenyegető pillantással is. Egyébként ezért a megszólalásáért ismételten el akarta törni Matt kezét, de az még időben rájött a dologra és a testi épsége érdekében arrébb vonult, hogy ne zavarja őket. Kol pedig ebben a helyzetben inkább hagyta a fenébe, főleg mivel tudta, hogy később is lesz alkalma arra, hogy megtegye.
• Kol, úgy látom Mattnek igaza van, mintha egy kicsit sokat ittál volna – mondta Lance határozottan. Közben úgy gondolt, hogy ennyi erővel Klaust is igazán idehívhatta volna, ha már a hibrid készségesen felajánlotta Jeremynek a hibridjeit, ami valóban nagyon nagylelkű ajánlat volt tőle. De ebben a helyzetben valahogy már nem akarta, hogy több hiba csússzon a számításba – főleg, hogy már így is valószínűleg így is meg fogja kapni az ezért kijáró büntetését -, valamint egyébként is túl késő lett volna módosítani a tervet.
• Mond, mit akarsz és után hagy békén – morogta Kol, mivel ismerte a mellette lévő szőke hajú férfit és tudta, hogy most éppen azért jött, hogy kérjen tőle valamit. Ami sohasem volt jó jel.
• Szükségünk van a segítségedre – jelentette ki Lance kereken.
• Váó, ez igen! Tru nem hajlandó beszélni velem, de ide küld téged és egyből elvárja, hogy úgy tegyek, ahogy ő akarja. Nem gondolod, hogy ez egy kissé túlzás? – tette fel a kérdést szarkasztikusan az ős.
• Nem is érdekel, miről lenne szó? – sóhajtotta Lance.
• De, nagyon érdekel, hogy mit is csinál pontosan Tru... - válaszolta Kol cinikusan, amiből azt lehetett levenni, hogy egyáltalán nem érdekli mit is csinál a nő.
• Ha tudni akarod éppen Damont keresi Stefan társaságban – mondta készségesen és jelentőségteljesen Lance.
• Szóval a kedves vendégetek végre valahára hallucinál? – kérdezte az ős gúnyosan.
• Igen és majdnem megölt engem, ha éppenséggel tudni akarod, szóval nincs éppen társaságkedvelő hangulatában. Ezért sem igazán hiszem, hogy örülni fog Stefannak, bár lehet, hogy fel sem fogja ismerni őt, ahogy Prue-t sem és ki tudja, hogy kit fog a helyükre képzelni – mondta Lance célzatosan, mert tudta, hogy mennyire bosszantja Kolt, hogy barátnője megvédi Damont és Stefant. Pedig ha tudná…
• A múlt alkalommal voltam olyan ostoba, hogy segítettem Tru-nak. Erre hálából nem beszél velem, így nem igazán hiszem, hogy most vevő vagyok arra, hogy hasonlóan cselekedjek - vont vállat Kol, de azért egy futó pillanatra elgondolkozott rajta, hogy mégis megteszi. Persze, nem azért, mert a nő így akarja, hanem azért, mert ő ezt szeretné.
• Akkor benne vagy – jegyezte meg Lance.
• Megmondanád, hogy ezt mégis hogyan veted ki a szavaiból? – húzta fel hitetlenkedve a szemöldökét az ős.
• Olvasok a sorok között – vont vállat a szőke hajú férfi vigyorogva.
• És mégis miért is tennék ilyen jótékony cselekedetet? – kérdezte Kol szem forgatva.
• Mert Prue mérges rád és most már rám is, vagyis… csak tedd meg és után elszámolod vele a dolgot – legyintette végül Lance.

Prue és Stefan a Mystic Fallsi erdő közepén álltak és azt találgatták, hogy pontosan hová is mehetett Damon. A nő már felhívta Elenát és óvatosan - szinte észrevétlenül - tapogatózva megérdeklődte a hasonmástól, hogy Damon nincs e vele. Elena ebből semmit sem vet észre és azt mondta, hogy most csak később tud átmenni Damonhez, amiből az következett, hogy a vámpír nincs vele.

• Ha nincs Elenánál és a házatokban, valamint a Lockwood pincében és a barlangrendszerben sem, akkor szerinted hol lehet? – kérdezte Prue Stefant, hátha a vámpír előbb rájön a megoldásra, mint ő.
• Hm… lehet, hogy elment a kriptába? – vetett fel a lehetőséget Stefan.
• Más? – kérdezte Prue kissé kételkedve. De végül is ki tudja, hogy a vadász szelleme mégis mire veszi rá Damont?
• Nos, nem tudom biztosra, de… - hagyta abba tétován a mondatot a vámpír, mert egyfelől nem igazán hitte, hogy bátyja oda ment ahová gondolja, másfelől viszont mégis lehetséges volt. – Azt mondtad, hogy amikor valaki a vadász átkától hallucinál, akkor azokat is látja, akik szerinte csalódtak benne?
• Igen, lehetséges, eszedbe jutott valami? – kérdezte Prue sürgetően. Tudta, hogy most már tényleg meg kéne találniuk Damont, valamint nagyon remélte, hogy Lance gyorsan meggyőzi a nyilván nagyon is vonakodó Kolt, hogy segítsen Jeremynek.
• Az apánk… - hagyta félbe mondatot Stefan. Elvégre ha Damon valóban hallucinál, akkor abból nyilván az apjuk sem marad ki.
• Giuseppe Salvatore? – kérdezte Prue felhúzva a szemöldökét.
• Igen, miért te kire gondoltál? – kérdezett vissza Stefan értetlenül. Egyébként nem értette a nő honnan is tudja az apjuk nevét és ha tudja akkor mégis miért kérdezte meg, hogy ő e az. Érthetetlen, vagy csak én nem értem?
• Te menj, a kriptába én megyek és megnézem a régi Salvatore birtokon – jegyezte meg határozottan Prue és gyorsan eltűnt. Magára hagyva a gondolataival Stefant, aki végül felocsúdva tette, amire megkérték.

Prue óvatosan megközelítette a meglehetősen gazos és lerozzant állapotban lévő épületet, vagyis inkább romokat, mivel nagyjából csak az maradt meg az épületből. Az a másfél évszázad igazán kegyetlenül rajta hagyta a nyomát. Nem igazán hallott mozgást, sem más, de mindennek ellenére kezdte sejteni, hogy Stefan utolsó tippje volt a helyes és Damon valóban ide jött. Elvégre egy olyan vadász, mint Connor nyilván röhög a markába azért, hogy ilyen kegyetlen dolgot tehet egy vámpírral. Főleg, hogyha ez az a személy, aki megölte őt. Valamint itt felidézheti Damon számára fájdalmas emlékeket, amikben Giuseppe Salvatore megalázta és bántotta őt. A vadászok életükben szemét tetvek voltak, de holtukban, ha lehet, akkor még inkább azok. Prue elhatározta, hogy ezért is fog segíteni Jeremynek, hogy a fiúból ne váljon olyan kegyetlen ember, mint a többi hozzá hasonlóból.

• Damon figyelj rám, én vagyok az Prue – hívta fel magára a vámpír figyelmét a nő. Úgy gondolta megpróbálja megnyugtatni őt addig amíg Lance és Kol elintézik Jeremy ügyét. Tudta, hogy nem ez a valaha volt legjobb terve, de ez volt a leghasználhatóbb lehetőség a többi közül.
• Menj innen! – kiáltott rá Damon dühösen. Prue-nak nem állt szándékában teljesíteni ezt, ha egyáltalán neki szólt a mondat és nem a szellemnek. Így viszont legalább elindult a hang irányába.
• Damon mindjárt ott vagyok, addig próbáld őt kizárni – parancsolt rá a vámpírra Prue és gyorsan megpróbált túljutni az előtte lévő meglehetősen romos egykori folyosó szakaszon.
• Nem megy… nem sikerül… mindenhol hallom… - hallotta meg Damon egyre halkabb és fájdalmasabb suttogását a nő. Mire Prue ezt hallva a számára jóval egyszerűbb megoldást választotta. A szeme villant egyet, majd egy gyors mozdulattal átkelt az akadályon. Damont az egyik – vagyis inkább egykori - szobában találta meg összekuporodva és a térdeit átkarolva.
• Damon – térdelt a vámpír elé Prue. – Damon itt vagyok – mondta a nő és megnyugtatóan megsimogatta a vámpír haját.
• Szerinted is igaza van? – kérdezte Damon keserűen.
• Bármit is mond neked az nem igaz – válaszolta Prue gyöngéden és a magához húzta a vámpírt.
• Nem akartam… soha nem akartam… de Stefannak szüksége volt rám, vigyáznom kellet rá – motyogta Damon a nő nyakába.
• Damon, mindjárt vége van… Kol megoldja a problémát… - nyugtatta a vámpírt Prue. Közben alig bírta nézni a szenvedését, ami őt is letaglózta.
• Már miért tenne ilyet? – kérdezte Damon halkan és még arra sem volt elég ereje, hogy hitetlenkedjen.
• Mert ez a leghelyesebb lépés a részéről – mormolta a nő fájdalmasan.
• Meg kellett volna halnod, amikor lelőttelek, nem érdemled meg, hogy itt legyél – mondta Giuseppe Salvatore indulatosan.
• Hallom őt, nem hagyja abba! – szorította a fülére a kezeit Damon, így elengedve a nőt. Prue ennek ellenére hevesen az ölelésébe vonta a vámpírt és az egyik karját megsebezve a vámpír arca elé emelte azt.
• Igyál, attól megnyugszol egy kicsit – mondta Prue határozottan. Damon figyelme egyből a vérző sebbe szűkült le, nem érdekelte, hogy kié és, hogy milyen csak az, hogy vér volt. Szemfogai megnőttek, szemei vörösé váltak, két kezével szorosan megfogta a nő kezét, nehogy az végül elhúzza onnan és hevesen rátapadt a vérző sebre. - Itt vagyok Damon… itt vagyok és itt is maradok, megígérem, hogy most már jobban fogok vigyázni rátok – suttogta a vámpírnak Prue és szabad kezével a fekete tincseket simogatta. Szürke szemeiből közben alattomban megindult egy fájdalmas könnycsepp, amit sok másik követett.

• Miről lenne szó? – kérdezte Kol végül beletörődően.
• Tudtam, hogy segítesz nekünk – mondta Lance vigyorogva.
• Még nem mondtam semmit csak érdekel, milyen hülyeségre is akartok rávenni engem Tru ajánlására – tagadta az ős hevesen. Na, persze, gondolta Lance szem forgatva.
• Jeremy-nek áldozatokra van szüksége – halkította le a hangját a szőke hajú férfi.
• És miért nem te változtatsz át pár szerencsés nyertest a vadász első áldozatainak? – kérdezte Kol felhúzva a szemöldökét.
• Ha már itt vagy igazán nem várhatod el tőlem – vont vállat a szőke hajú férfi.
• Nehogy azt akard mondani, hogy te is áttértél arra, hogy nem ölünk meg senkit dologra – jelentette ki az ős erősen hitetlenkedve.
• Dehogy is! Ismerhetnél már! Tudod, hogy vagyok vele minél több annál jobb, de… most arról van szó, hogy lehetőleg ne ártatlan emberek essenek áldozatul és így meg kéne igézni pár delikvenst – válaszolta Lance szem forgatva. Ugyanis igazán nem akarta, hogy Prue anyja után, az apja is a városba érkezzen. Igaz sejtette, hogy ez csak idők kérdése, és ha előbb jönne, mint amúgy is az soha sem lenne jó jel. Egyébként igazán büszke volt magára hogy ilyen jól kivágta magát az átváltoztatással kapcsolatban.
• Te most szórakozol velem? Vagy Tru már egész Mystic Fallsot meg akarja védeni? – kérdezte Kol elhúzva a száját.
• Dehogy is, nem Prue miatt van ez a kikötés, hanem Jeremy miatt. A kölyök nem fog ártatlan lakosokat öldösni – jelentette ki Lance fejével a remélhetőlegesen nemsokára vadásszá váló felé bökve. Tudta, hogy ez hülyeség a Gilbert fiú részéről, mert egy idő múlva már nem fogja érdekelni más, csak az, hogy még lehetőleg még több vámpírt megöljön, de addig is meghagyta őt abban a tévképzetben, hogy van választása. Prue most igazán büszke lehet majd rám ezért, gondolta Lance elégedetten. Elvégre miért ő legyen minden jónak elrontója? Náluk ezt a szerepet egyébként is általában Prue apja szerette magára ölteni.
• Akkor mégis, hogyan is képzeled ezt az egészet? – tárta szét a karjait értetlenül Kol, bár kezdte érteni a dolog, ahogy a saját részvétele is egyből megvilágítást nyert.
• Itt van pár hibrid – suttogta Lance jelentőségteljesen.
• Klaustól megkérdezted? Bár nekem akkor is jó, ha nem tud róla, elvégre a te életed – válaszolta Kol elvigyorodva.
• Meg és áldását adta tervre – felelte Lance. Akinek a zsebében ekkor megszólalt Jeremy telefonja.
• Akkor már csak alig hiányzik valami. Jeremy, cimbora, bár nem vagyok éppen jókedvemben, de kivételesen nagylelkű ajánlatban részesítelek téged… válasz valakit és én megigézem neked – hajolt át a szőke hajú férfin Kol.
• Muszáj? – kérdezte Jeremy Lance-től meg lehetősen kételkedve abban, hogy valóban meg kéne tennie.
• Lance! Van öt percetek mielőtt Damon kiszívja az összes véremet! Szóval igyekezetek! – válaszolta a szőke hajú férfi helyet Prue. A hangján egyáltalán nem hallatszott, hogy az előbb még potyogtak a könnyei.
• Ez szerintem egy nagyon határozott igen volt – válaszolta Kol és Jeremynek tette ajánlatta ellenére ő maga kereset egy hibridet. Mikor meglátta, hogy az egyik magányosan üldögél az egyik asztalnál elvigyorodott. – Készülj Jeremy! Két perc múlva hátul találkozunk! – mondta még az ős és ment a hibridhez, hogy meg igézze, és hátra csalja őt, hogy ott a Gilbert fiú megölhesse és utána lehetőleg eltudjon beszélgetni Prue-val.

A már nagyon is józan állapotban lévő Kol a sikátorban várakozott Jeremyre és Lance-re. Mellette pedig ott volt a teljesen készséges üzemmódba át igézett hibrid. Az ős nem igazán aggódott Prue miatt mivel tudta, hogy a nő tud vigyázni magára és egyébként sem lehet semmi baja attól, hogy valaki kiszívja az össze vérét. Ő már csak tudta, elvégre sokszor ivott a nő véréből, igaz olyankor mindig ügyelt rá, hogy a kelleténél többet ne igyon. Nem is érette, hogy Prue miért csinálja ezt az egészet. Mégis honnan is ismerné Damont? Mert tudta, hogy a nő csak azokkal bánik, így akik nagyon fontosak voltak a számára valamilyen oknál fogva. És az ős szerint a törődés határát már bőven túlszárnyalt a nő ezzel az egész vérivás dologgal, ami éppenséggel biztos nem lehet kellemes. A legjobban az irritálta, hogy eddig csak ő itta Prue vérét és a nő most miért engedte meg Damonnek, hogy ő is ezt tegye?! Az ős inkább nem akart arra gondolni, hogy most pont úgy viselkedik, mint egy féltékeny hülye, mert bárki bármit higgyen is ő határozottan nem volt az. Mivel tudta, hogy semmi oka nincs féltékenynek lenni. Ennek ellenére mégis erős féltékenységi hullám öntötte el őt, amit inkább még önmagának sem vallott be.

• Azt hittem már soha nem értek ide – morogta Kol a megjelenő Jeremynek és Lancenek.
• Gyerünk Jeremy, nincs más dolgot, mint levágni a fejét – mondta Lance a Gilbert fiúnak támogatóan figyelmen kívül hagyva az ős megjegyzését. Valamint átadott egy kardot a remélhetőlegesen nemsokára vadásszá váló fiúnak.
• Honnan szedted ezt a kardot? – kérdezte Jeremy nagyon nyelve, mivel félt megtenni az utolsó lépést.
• Ez az enyém! Úgyhogy ajánlom, hogy vigyázz rá – jegyezte meg fenyegetően Lance.
• Ez van vagy ezer éves – tátotta el a száját Jeremy csodálkozva a nagyon jó állapotban lévő, ám valóban öreg kardot nézve.
• Remek megállapítás, de most nem a kardokról kéne dumcsiznunk, hanem meg kéne ölnöd egy hibridet, hogy Damon ne szívja szárazra Prue-t – válaszolta Lance parancsolóan. Ha tudnád, hogy sokkal több mint ezer éves…
• Rendben – nyelt egyet Jeremy és tétován kivette a kardot a szőke hajú férfi kezéből. A hibrid Kol igézésének hála már letérdelt eléjük.
• Milyen készséges – motyogta az ősnek Lance, aki erre csak megvonta a vállát. Ha csinálsz valamit, akkor azt csináld jól alapon igézte meg a hibridet. Jeremy vett egy nagy levegőt és végül lesújtott, egyszer, majd kétszer. Mivel a kard számára kissé furcsa volt így először nem sikerült neki teljesen. A vér beterítette mindhármuk ruháját. – Na? – húzta fel a szemöldökét Lance a Gilbert fiú karjára nézve. Mire azon mintha csak a válaszra várt volna megjelent a tetoválás. A szőke hajú férfi pedig elégedetten elvigyorodott. Holott tudta, hogyha esetleg eljutnak arra a szinte, hogy mindenki számára látható legyen a tetoválás, akkor igazán érdekes történetet fognak megismerni annak kapcsán azok, akik még nem tudják. Főleg, hogy az számukra döntő fontosságú lesz, különösen Prue-ra nézve.
• Sikerült – suttogta Jeremy. Kol a maga részéről nem látott semmit, de elhitte, hogy így van.
• Ja, szép munka volt Jeremy és igazán ne, aggódj, majd én megtanítom neked, hogy kell egy csapással levágni valaki fejét – veregette bátorítóan hátba a Gilbert fiú a szőke hajú férfi. Kol erre csak meg forgatta a szemeit és sarkon fordulva távozott, hogy Prue házába igyekezzen, és ott várja meg a nőt.

Damon kábán felemelte a fejét Prue karjáról és döbbenten elengedte azt.

• Jól vagy? Már nem látsz senkit, aki szellem? – kérdezte meglehetősen kóválygó fejjel a nő, ám az aggodalma még nem múlt el.
• Azt hiszem, most már rendben leszek – felelte Damon tétován. Nem igazán emlékezett arra, hogy az elmúlt időben mi történt. Mondjuk azt felfogta, hogy Prue vigasztalta őt, de hogy mit mondott azt már nem tudta volna felidézni. Maga az érzés, hogy a nő mellette volt szinte teljesen megnyugtatta, valamint valamilyen érthetetlen oknál fogva szinte magától érthetőnek érezte azt, hogy az ölelésében pihent. Zavaróan furcsa és különös.
• Akkor jó – mosolyodott el Prue megkönnyebbülten, valamint egyre laposabbakat pislogva. Tudta, hogy pihennie kell, de ezen felül nem lesz semmi baja. Ráadásul még a Kollal való beszélgetésre is fel kell készülni, így ennek ellenére megnyugodva hunyta le a szemeit. – Azt hiszem, most alszok egy kicsit – motyogta még és elájult. Damon a karjaiba kapta a vérveszteségtől sápadt és ájult Prue-t és a nő háza felé vette az irányt.